Amikor hónapról-hónapra egyre nagyobb az okostelefonok aránya az eladott készülékek között, amikor az Apple NFC mérnök alkalmazásával nyilvánvalóvá teszi, hogy milyen irányba képzeli el a jövőt, amikor minden napra tucatnyi kontaktus nélküli technológiákkal foglalkozó hír jut, és amikor a Google feje az Android mobilfizetési képességeiről beszél, akkor nagy biztonsággal elmondható, hogy a telefon kereskedelemben betöltött szerepe változni fog. Íme a változás öt legfontosabb jellemzője:
1. A fogyasztókat még inkább magával ragadják a lehetőségek
Azzal, hogy az aktuális helyünk, felhasználóneveink, mobilfizetésünk, közösségi média aktivitásunk egy platformra kerül, a kereskedelmi és pénzügyi szolgáltatók már nem, mint fizető- vagy hitelképes felhasználóra tekintenek ránk, hanem mint egy történetre tele barátokkal, aktivitásokkal, éttermekkel, nyaralásokkal. És a kereskedők éppúgy, mint a bankok pont erre hajtanak: jobban megismerni az ügyfelet, és kitalálni miért is adna ki pénzt, miért is fizetne a mobiljával. Így lassan a személy mögött meghúzódó sztorik lesznek érdekesek, mert aki rajong a kínai kajáért azt érdekelni fogja a közeli „Tavaszi tekercs” étterembe szóló mobilkupon. Ha mindezt kicsit ijesztőnek találjuk, akkor valószínűleg öregebbek vagyunk néhány évvel a célcsoportnál.
2. A vásárlás igazi közösségi esemény lesz
A közösségi vásárlás népszerűsége egyre növekszik, ami tovább fog gyorsulni amint az felhasználóbarát módon mobiltelefonon is elérhető lesz. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy kilenc hónap alatt 5 millióan töltötték le a legnagyobb közösségi vásárlással foglalkozó cég, a Gruopon iPhone és Android app-jait. A mobilkuponok megszerzése azonban csak valami nagy kezdete. Nem nehéz elképzelni, hogy milyen méretű változást fog indukálni, ha vásárlók egy kritikus tömege bizonyos bolttípusok esetében kedvezményeket akar elérni. De nemcsak a vásárlók járnak jól: képzeljük el, hogy egy kávézó mobilkupont ad annak, aki az utca túloldalán lévő konkurenciánál fogyaszt…A marketing hadviselés egy egészen új, eddig ismeretlen formája nyílik meg. Sőt a mobiltulajdonos nem azért fog aggódni, hogy mennyi mindent tudnak róla a „szolgáltatók”, hanem azt fogja sérelmezni, hogy az ajánlattevő nem ismeri eléggé.
3. Keményedik a ping-pong meccs az online és az offline között
Online vagy offline vásárlásnak számít, ha egy vásárló az adott üzletben az okostelefonnal beszkennelni a megvenni kívánt LED TV vonalkódját, és a futó alkalmazás feldob egy listát arról, hogy hol kaphatja meg ugyanazt a terméket olcsóbban online? Valószínűleg mindkettő egyszerre. Azzal, hogy a telefon segít minket a Media Markt, a Saturn, az Electro World kellős közepén is megtalálni a legjobb ajánlatot, ezek a boltok hátrányba kerülnek. De csak addig, amíg ők maguk el nem kezdik használni a mobilban rejlő lehetőségeket, hogy a valójában – és nemcsak virtuálisan – létező üzletterükbe csábítsák a vásárlót.
4. Címvédők és kihívók
Megváltozott a játéktér: a Nokia régebben népszerű, egyszerű és könnyen kezelhető telefonjainak funkcionalitása már alig ér valamit az alkalmazásokkal teli telefonok világában. A hosszú üzemidő nem rúg labdába az online lét nyújtotta élmények mellett. (Az, hogy a Nokia válasza erre a kihívásra sikeres lesz-e, hamarosan kiderül.) Ugyanakkor szakadás figyelhető meg a pénzügyi tranzakciókat kezelők esetében: az Apple, Google, Paypal hármasa egyre nagyobb szeletet fog kiszakítani a „tranzakciós tortából”, ami elsősorban a bankokat calamint a VISA-t és a MasterCard-ot késztetheti cselekvésre. Ugyan a kereskedelmi tranzakciók jelenlegi vezérei (VISA, MC, bankok) még állják a sarat, de mivel a mobilkereskedelem hasznából mindenki (a Google-tól kezdve az Amazon-on át a mobilszolgáltatókig) részesedni szeretne, kegyetlen harc vette kezdetét a felhasználók meggyőzése érdekében, a bizalmuk megszerzésért.
5. A mobil lesz az elsődleges azonosítónk
Ahhoz képest, hogy az első Nokiánk téglaként nehezedett a zsebben, és antennáját peckesen ki kellett hajtani használat előtt, mára a mobilunkkal bensőséges kapcsolat alakult ki. A telefon a szerelmes sms-eink „naplója”, a fotóalbumunk, a zenei könyvtárunk, a személyi edzőnk és a társasjátékunk. De már ennél is több akar tőlünk: a pénztárcánk akar lenni. Nem kérdés, hogy a mobilunk hamarosan több lesz mint egy proxyazonosító, vagy egy felhasználónév és jelszó „gyűjtemény”. Az okmányaink talán hivatalosak, de a mobilfizetési identitásunk sokkal többet mond el arról, hogy valójában kik vagyunk.
Fényképek: www.smartsoftmobile.com, www.cdn.wn.com